Hatásos volt Nagy Márton bejelentése, mégis tárgyalnak a díjakról a biztosítók

Kedd reggel még nem közeledtek az álláspontok, majd a miniszter bejelentésére estére gyökeres fordulat jött.

A miniszterelnök Ráckevén beszélt a kormány legfontosabb gazdasági és politikai céljairól.
Tíz pontban foglalta össze Orbán Viktor a kormány legfontosabb terveit, öt gazdasági és öt politikai téma szerepel a napirenden. A miniszterelnök elsőként említette az árszabályozást, és a szerdai kormányülés kapcsán előrevetítette, hogy
az iparcikk-kereskedők legfeljebb 15 százalékos árréssel dolgozhatnak majd a jövőben.
Kitért a nyugdíjasok áfa-visszatérítésére, a kis- és középvállalkozásokat helyzetbe hozó Demján Sándor-programra, valamint ismét rögzítette az édesanyák szja-mentességét. A politikai célok között említette Ukrajna ügyét és a Pride-ot, amivel szemben a gyermekek védelmét helyezik előtérbe.
A kormány megvitatja azt is, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezeteket átvilágíthassák, de kitért a kábítószer elleni küzdelemre, illetve a falvak támogatására is.
Orbán Viktor a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás országjárásának ráckevei állomásán azt is elmondta, hogy
a politikában semmilyen győzelem sincs kódolva, majd úgy vélekedett, hogy aki azt gondolja, hogy nyerni fog, az biztosan veszít.
A kormányfő szót ejtett róla, hogy egy migránsmentes országot hoztak létre, illetve Európa egyetlen családközpontú rendszerét. Leszögezte, hogy végrehajtják Európa legnagyobb adócsökkentési programját, és azoknak az édesanyáknak, akiknek legalább két gyermeke van, a jövőben nem kell szja-t fizetniük.
Nyitókép: Facebook